HTML

életképek Budapest határában

Törökbálint egy település Budapest határában. Ennek minden előnyével és hátrányával.

Facebook

Linkblog

2010.11.20. 16:36 balinti.betyar

BÓKA ISTVÁN MEGSZÓLALT

Bár a legfontosabb esemény most Törökbálinton a helyi iparűzési adók törvényének megváltoztatása, mely csődközeli helyzetbe hozza a települést, sajnos időhiány miatt még nem sikerült részletesen foglalkoznom ezzel. Ettől függetlenül a témát érintő történések mellett nem mehetünk el, így most közzéteszem mit nyilatkozott a figyelőnet-nek a törvénymódosítás benyújtója:

 


Igazságtalan az iparűzési adó - illusztráció

Mi motiválta, amikor azt javasolta, hogy a távközlési cégek ne telephelyükön, hanem előfizetőik székhelyei alapján fizessenek iparűzési adót?

Négy-öt évvel ezelőtt a mobil-átjátszóállomások telephelyként működtek, és a távközlési cégek megosztották iparűzési adójukat telephelyeik között. A főváros kezdeményezésére ezt a szabályt felülírták, a távközlési cégek ismét egyetlen telephellyel működtek, sőt a máshová került iparűzési adót az érintett településekkel visszafizettették. Akkor GY. Németh Erzsébet mintegy kétmilliárdos kompenzációt ígért a rosszul járt településeknek, de ez nem történt meg.
 

Értesült róla, hogy Törökbálint gazdálkodását ez a javaslat romba dönti?

 

Igen, de sajnos csak a javaslatom benyújtása okán, és akkor már nem volt visszaút. A térség képviselőjével, Csenger Zalánnal valamilyen megoldást találni fogunk. A javaslatomat továbbra is igazságosnak tartom, de az is jogosnak tűnik, hogy nem lehet ilyen radikálisan megváltoztatni egy település gazdasági helyzetét.

Az iparűzési adó sok esetben igazságtalan. Másutt is korrigálni kívánja a rendszert?

Sok sebből vérzik az iparűzési adó mostani rendszere, aránytalan a finanszírozás: számos esetben nem azok viselik a terheket, akik az adóból részesülnek. Pedig összességében óriási összegről, évente 600 milliárd forintról van szó. Az iparűzési adó egész koncepcióját felül kell vizsgálni.

Mi lehet a lehetséges változtatás iránya?

Elképzelhető a jelenlegi rendszer toldozgatása, de az is, hogy teljesen új alapra helyezzük az iparűzési adót.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: csőd törökbálint bóka hipa


A bejegyzés trackback címe:

https://torokbalint.blog.hu/api/trackback/id/tr892461407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása