HTML

életképek Budapest határában

Törökbálint egy település Budapest határában. Ennek minden előnyével és hátrányával.

Facebook

Linkblog

2010.09.28. 12:51 balinti.betyar

ELSŐKÉNT TÖRÖKBÁLINT ÉS TATA KÖZÖTT LESZ HÁROMSÁVOS AZ M1-ES

Az M0-ás autópálya bővítése után újabb Törökbálintot érintő autópálya szélesítést jelentett be a mai napon az Állami Autópálya Kezelő Zrt. A hajtás után a hvg.hu összeállítását olvashatják.

Az M1-es autópálya hosszú távon nem képes elviselni az elmúlt években jelentős mértékben megnőtt járműforgalmat, ezért kell háromsávossá alakítani, elsőként Törökbálint és Tata között - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) kedden. Emlékeztetnek arra, hogy az ÁAK Zrt. 2009-ben megvalósíthatósági tanulmányt készíttetett az M1-es autópálya bővítésének lehetőségeiről, melyet a Közlekedéstudományi Intézet munkatársai állítottak össze. A tanulmány szerint a Budapest-Tata közötti útszakaszt kétszer három sávossá, illetve betonszerkezetűre kell alakítani. A kétszer két sávos M1-es autópálya 1981-ben érte el a jelenlegi M1-M0 csomópont térségét, majd 1986-ig Tatáig is megépült, 1996 óta pedig egészen az országhatárig lehet közlekedni rajta. A magyarországi gyorsforgalmi úthálózaton közlekedő járművek száma az elmúlt egy évtizedben - főleg a 2004 es EU csatlakozástól számítva - jelentős mértékben megnőtt. E megállapítás különösen igaz az országon áthaladó tranzitforgalom lebonyolításában fontos szerepet betöltő M1-es autópályára, amelynek leterheltsége már nem csupán Budapest közelében jelent problémát. A Biatorbágy és Komárom közötti szakaszon közlekedő járművek száma például 2000 és 2008 között gyakorlatilag megkétszereződött, ráadásul a tehergépkocsik aránya is 28 százalékról 36 százalékra nőtt. Ha ez a növekedési trend tovább folytatódik, akkor az M1-es autópálya rövid időn belül eléri áteresztő képességének határát. Amennyiben visszaáll a válság előtti növekedési trend, pár éven belül elkerülhetetlenné válik a kapacitásbővítés, vagyis a harmadik sáv megépítése - áll a közleményben.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://torokbalint.blog.hu/api/trackback/id/tr222329391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása